Wltoys F939 habröpcsi teszt

Az RC repülők kapudrogja

Jaj de jó a habos röpcsigép, fél kiló ragasztó van az ő tetején

Aki követi a Facebook oldalamat, az láthatta, hogy Banggoodék eléggé leakciózták a röpcsiket január végéig, én meg jól megírtam. Mivel nem olyan hamis próféta vagyok, ki vizet iszik és kerozint prédikál, hát én is beszereztem egy WLToys F939-et. 

20170126_153242.jpg

Nem telt bele egy hónap, és meg is jött teljesen épségben, csak a vámos bácsik dobálták szét az alkatrészeket a dobozban, a kép kedvéért én rendeztem vissza. No, nembaj, ennyit túlélek, minden pöcc-röff működik.

Másodikból lesz az első

Az F939 egy eléggé közismert és elterjedt típus, manapság már a második revíziójánál tart. Ez többek között annyiban különbözik az előzőtől, hogy 6 axis stabilizációval látták el.  Ez azt jelenti, hogy ellentétben az elődjével, ami csak haladóknak volt hajlandó szót fogadni, nyugodtan ajánlható kezdőknek, mint első repülőgép. Mivel minden örömbe vegyeül egy kis ürom, minden blogger írásába szükség van hülye közhelyekre, ha nem tudja hogyan átkötni a mondanivalóját, az új revizónak megváltoztatták a vevőprotokollját. Ez a gép most már nem FlySky kompatibilis, ami rossz hír az i6 tulajoknak.

Mi lapul a dobozban?

Szerencsére nem lapul, mert a gépet és alkatrészeket eléggé jól védi a csomagolása. :) A dobozba kukkantva tehát találjuk a röpcsit, a távirányítót, két 130mAh-ás akkut, az akkutöltőt és ennek USB kábelét valamint egy pótpropellert. A futóművet a doboz aljába rejtették a használati utasítással egyetemben. Ez utóbbi nem tudom milyen nyelven íródott, engem emlékeztet az angolra. ;)

A gép a dobozból kivéve röpképes, azaz RTF (Ready To Fly), nekünk csak a futóművet kell a helyére pattintanunk valamint feltölteni az akkukat. Itt jegyezném meg, hogy a kicsomagolás hevében a csűrőlapokat tartó celluxcsíkokat ne szedjük le!

A röpcsi négy csatornás, Mode2-ben a bal kar vezérli a gázt és vízszintes vezérsíkot, a jobb kar pedig függőleges vezérsíkot és a csűrőlapokat. A bal felső gomb Lo/Hi módok közt kapcsol. Az előbbiben kevésbé, míg utóbbiban jobban kitérítik a szervómotorok a vezérsíkokat. Hi módban tehát agresszívebben változtat irányt, kisebb ívben kanyarodik a gép, azonban a végsebességben nem láttam változást. Természetesen minden csatornához tartozik trim gomb. A jobb felső gomb kapcsolja ki illetve be a gép stabilizációját. Bekapcsolt állapotban szinte lehetetlen fejre állítani a gépet, kikapcsolt állapotban csak a széllökéseket korrigálja a gép, de gond nélkül csaphatjuk háttal földnek. Leginkább a CleanFlight Angle és Acro módjaihoz tudnám hasonlítani. Ne hagyjuk magunkat megvezetni a táv kijelzőjével, ami a jobb felső gomb hatására a mode 1 / mode 2 feliratokat váltogatja. A táv mindvégig mode 2 kiosztásban marad! A táv hátulján találunk egy kerek dugaszt, amire a gyári töltőt dughatjuk, így akár terepen is tölthetjük az akkukat. Viszont a töltő 6 (hat!) AA ceruzaelemet / akkut eszik, így eléggé súlyos jószág.

20170126_124553.jpg

A gyári töltő egy 130mAh-ás cellát 230, kettőt pedig 460mA-ral hajlandó tölteni. Kipróbáltam 1,8A-os USB töltőfejjel és a V911-hez kapott 200mAh akkuval is, a töltőáram plafonja maradt 470mA, ami ilyen kis akkukat kevesebb mint fél óra alatt pakol tele. Itt jegyezném meg, hogy a gyári töltő egymástól függetlenül tölti az akkukat.

Szűzrepülés

Két gyári és öt 200mAh tuningakkuval vágtam neki a januári fagynak kis gépemmel. Észben tartva a régi modellezők tanácsát, még repülés előtt lőttem pár fotót a gépről.

Mint a kis kvadkoptereknek, ennek a gépnek is szüksége van minden indításnál inicializálni a giroszkópjait. Ehhez csatlakoztassuk az akkut, helyezzük a röpcsit vízszintes felületre majd kapcsoljuk be a távunkat. Amint a táv kicsipogta magát, és csatlakozott a géphez, a szervómotorok helyükre rántják a vezérsíkokat.

Miután láttam, hogy a vezérsíkok a helyükre húzódtak, végigmozgattam a táv pöckeit, hogy ellenőrizzem a szervókat. Konstatáltam, hogy minden rendben van, nyomtam egy kövér gázt, a gép pedig fejre állt. :D

Na, mondom, nem tolsz ki velem, visszaraktam a gépet, magamhoz húztam a jobb pöcköt, nyomtam egy kövér gázt és a gép felszállt. Juhé, repülök! :D

Meglepődve tapasztaltam, hogy egyfolytában húzni kellett magamhoz a botkormányt, amin a trimmelés sem segített. Oldalról lesve láttam, hogy kicsit hosszúra hagyták a vízszintes vezérsík húzókáját. Az erre a célra szolgáló hurkot egy picit összenyomtam egy fogóval, a probléma megoldódott.

Lo állásban eléggé lustán mozog gép. Csak függőleges vezérsíkot használva a fordulókör kb. 10 méter, hatalmas meglepetésekre nem kell számítani. Hi állásban megtáltosodik a masina, eléggé őrült itányváltoztatásokra is képes. Meglepődve tapasztaltam, hogy friss akkuval képes szinte függőlegesen is emelkedni és eléggé gyorsan is képes repülni. Nagyon jó a tömeg/teljesítmény aránya. Magyarán könnyű és megy mint a meszes, szerintem simán leelőz egy U807-et. A kis tömege miatt viszont a nagy szelet nem szereti, minden széllökést megérez, a szembe szél sem a kedvence. Arra is rájöttem, hogy kis sebességnél érdemes fordulásnál a függőleges vezérsíkot használni, ugyanis csűrőlapokkal és vízszintes vezérsíkkal fordulva eléggé sok magasságot veszít a gép. Nagyobb sebességnél ilyen gond nincs. A landolást viszont még gyakorolnom kell, mert ez nem kvadkopter, hogy oda szállunk le ahova akarunk. Mint ahogy tapasztaltam, egy röpcsi futóműve szinte bármiben képes fentakadni, és a gép átfordulni. Van egy olyan sejtésem, hogy nem véletlenül találták fel a leszállópályát. :)

Egy 130mAh akku nem bír ki 3 percet, azonban egy 200mAh akku már kellemes repülési időt biztosít. A lemerült akkuról a táv csipogással értesít. Ez azt jelenti, hogy kétirányú a kommunikáció. Bárminemű telemetriával olcsó gépben még nem találkoztam.

Tartósság

Úgy tartja a mondás, hogy a repüléstől nem kell félni, csak a lezuhanástól. Hát, tanúsíthatom, hogy ez mennyire igaz!

20170126_155243.jpg

Egy elhibázott manővernél sikerült orral beleállítanom a gépet egy jégnyelvbe. Az ütközésnél kitört a motort, áttételt és propellert magába foglaló egység, ami megnyomta és eltörte a motor felső burkolatát. Másnap délbenvettem habragasztót, majd helyre pofoztam a gépet, délután már repültem is.

Aztán megint sikerült odacsapnom, ami megint javítást igényelt. Aztán felparkoltam egy fára, ami kicsit kicsipkézte a szárnyát. A vicc az, hogy még így is jól repült. A röpcsi EPS-ből készült, ami nem annyira tartós és ellenálló műanyag hab mint az EPO vagy az EPP. A karbonhoz képest meg lófütty. Nagyon szokatlan, hogy minden nagyobb csattanásnak megmarad a nyoma, viszont jó hír, hogy szinte pillanatok alatt javítható a gépecske a konyhában, a legtöbb esetben még célszerszám sem szükséges. És az sem rossz, hogy nem köpünk két napig szénport, mint a karbon javítása után.

Összegzés

Ez egy nagyon hálás, könnyen irányítható gépecske, ami képes megtanítani a kezdőknek az alapokat, a haladók pedig a meglepően jó tömeg / teljesítmény aránynak és jó kezelhetőségnek köszönhetően eléggé őrült mutatványokra is képesek vele. Egyetlen hátránya, hogy EPS-ből gyártották EPO/EPP helyett, így minden abuzálás után javításra szorul, az EPS javítása viszont gyors és egyszerű.